HaRaPearl

Egyedi ékszerek Készítő: Hopenthalerné Karakó Anikó Ékszerkészítő népi iparművész





Szakmai  önéletrajz

 

         1962.09.14.-én születtem Nyíregyházán munkáscsalád második gyermekeként. Édesapám természet és állatszeretete miatt sok időt töltöttem falun, s mindig csodálattal figyeltem az egyszerűséget és a szépséget.  Tanulmányaimat Nyíregyházán kezdtem, általános iskolában már minden jel meg volt arra, hogy a kezemet is nagyon szeretem használni. Minden érdekelt, szívtam magamba az új ismereteket, minden lehetséges kézimunkakör tagja szerettem volna lenni, de a sport egy idő után elszakított mindentől. Gimnáziumi éveimet a Krúdy Gyula Gimnáziumban töltöttem, matematika szakon, s utána tanulmányaimat Szegeden folytattam az akkor még József Attila Tudományegyetemen. Még az egyetemi évek alatt született az első leánygyermekem, majd később még kettő leány követte. Ők már mind hárman külön élnek tőlem, és két lányunokám van már.

        A GYES alatt én soha nem unatkoztam, mindig tanultam valamit, varrni, kötni és később a kíváncsiság elvezérelt a Dél-Aldöldi Népművészeti Egyesület műhelyébe 1994.-ben. Onnan megváltozott az életem. Tudtam itt vagyok jó helyen egy műhelyben. És tanultam minden mesterségnek az alapját, s később fejlesztettem magam. Zsűriztettem szövésből, s utána az ékszerek világa ragadott el. 2002.-ben gyöngyékszer készítő népi iparművész lettem.

        1995.-ben Alapfokú Művészeti iskolában kezdtem el dolgozni először a faluban tanítottam népi kézművességet, majd 1996-tól már Szegeden is nagyobb tábor alakult a gyermekekből, s akkor a városban is tanítottam. Elmondhatom, szerencsés voltam, hogy a mesterektől megszerzett tudást azonnal tudtam átadni a gyerekeknek. Pedagógiai szemmel tudtam nyomon követni milyen fontos kézzelfoghatóan megismertetni a gyermekeket mindazzal, amit nagyszüleik minden napja volt. A gyermekek élvezettel készítettek mindent, s olyan érdeklődésük és fantáziájuk volt, hogy az iparművészet felé is nyitni kellett. Pályafutásom során megtapasztaltam, hogy a gyermekek érdeklődése, kíváncsisága mérhetetlen, nekünk felnőtteknek a feladatunk, milyen utakat nyitunk meg feléjük. Ez vezérelt arra, hogy 1996.-tól folyamatosan táborokat szerveztem Szegeden és Dunántúlon. Az elutazós táborok voltak a leg élmény dúsabbak, hiszen ott az egész hetet együtt töltöttük, s a kézműveskedés mellet másra is jutott idő. Népi játékok, népi ételek, állatok,…   Élmény volt mindenkinek. Munkám elismerése sem maradt el, hiszen a szülők, nagyszülők tudták jó kezekben vannak a gyermekek, majd a szakma is elismerte. 2000.-ben OKÉV szakértő és a OM Iparművészeti Szakbizottságának tagja lehettem. Országos Kézműves Versenyen tanulóim az első, második helyet hozták Győrből.

      2007.-ben hirtelen mindennek vége lett egy komoly gyógyíthatatlan betegség miatt, s kellet 5-6 év, hogy feldolgozzam a történteket, s elfogadjam a helyzetet. Megkerestem régi iparművész ismerőseimet, s csatlakoztam a Fórum Fabrika Szociális Szövetkezet munkájához.

2013-ban már aktívan szerveztem az ékszerkészítő tanfolyamot, csak felnőtteknek, s mai napig működik Szegeden és Csongrádon is. A tanfolyamosok között még is akad kislány, aki 10 éves és nagyon ügyes, nem lehet megmondani a munkájáról, hogy gyermek készítette. Újra átértékeltem mindent, s a nyarat ismét táborozással fogom eltölteni. Az életem, hogy mindazt a tudást, amit lassan negyed évszázad alatt elsajátítottam, átadjam az utánam következő nemzedéknek.

 

 

  Kiállítások:

2015 június 27.-28. Berlin Textil Art Nemzetközi kiállítás

2005- 2007 Szeged képző-és iparművész tanári kiállítás
2002- Amatőr Alkotók Csongrád Megyei Kiállítása
1999-2005 Csongrád Megyei Népművészek ill. Iparművészek Zsűri kiállításai
1996-2007 Tanári és diák kiállítások




 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 13
Össz.: 2 408

Látogatottság növelés
Oldal: Galéria
HaRaPearl - © 2008 - 2024 - harapearl.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »